Kiút a „mókuskerékből” – Az ismeretlen választása

Az előző cikk azzal ért véget, hogy összesen 4 misszióba kezdtem, miközben csak egyet szerettem volna. (Azóta megjelent az 5. is.)

Egy részem már korábban elkezdett azon munkálkodni, hogy ONLINE VÁLLALKOZÓ, majd digitális nomád legyek.

A harmadik nagyon fontos lépés az utamon az volt, hogy nem vártam meg azt, hogy vagyonos ember legyek, tehát a vagyon látszat biztonságát, hanem úgy indultam el Srí Lankára, hogy jöjjön, aminek jönnie kell (amit a lelkem választott megélni). ÁTADTAM MAGAMAT, a vágyaimat és félelmeimet, ha hajléktalan leszek utazás közben, oké, ha milliomos, oké. Legyen meg a Te Akaratod!

Minél több ehhez hasonló lépést teszek meg, annál tovább erősítem a félelem mellett és helyett a bátorság és a bizalom választását.

A budapesti lakóhelyem feladásával még szabadabb életmódba kezdtem: egzotikus országokban UTAZOK ÉS DOLGOZOK. Ott élek, ahol éppen utazok. Ott utazok, ahol éppen szeretnék, jelenleg Ázsiában.

Ha összegzem a LEGFONTOSABB LÉPÉSEIMet a munka világában, akkor fény derül rá, hogy mind az ISMERETLEN VÁLASZTÁSA volt.

1. Mi lesz, ha minden pénzemet magamba fektetem (és végül elfogy mind, és nem leszek sikeres)?

2. Mi lesz, ha karrier utat váltok, eldobva a mérnöki diplomámat és a szakmai tapasztalatomat (és végül nem jön össze)? 

3. Mi lesz, ha útnak indulok Ázsiába 3 hónapra úgy, hogy egyáltalán nem stabil az anyagi helyzetem (és elfogy a pénzem)?

4. Mi lesz, ha feladom a kényelmes, biztonságos(nak tűnő) életemet és előre kiszámíthatatlanabbul, alacsony költségvetéssel utazva élek?

Visszatérve az utazó élethez… az első tervem szerint a nyarakat a családdal, a barátokkal és fesztiválokon töltöm, az év maradék 8-9 hónapjában pedig utazok.

Azóta formálódott a terv, és folyamatosan formálódik. Jelenleg ugyanannyi időt vagy többet szeretnék a családommal, a barátaimmal és (lehetőleg nonduális) közösségben gyakorló társakkal lenni, mint egyedül utazni.

A kétlaki élet Magyarországon és egy egzotikus országban továbbra is vonz, de szeretnék 2. otthonra találni, ami mély barátságokat, közösségi életet és üzleti együttműködéseket is jelent az új lakóhelyen.

Mindezt pedig megkoronázhatná a Társ megjelenése, később pedig a családalapítás, ami az egyik életfeladatom. Jó kérdés, hogy a Társ, majd a család hogyan fog hatni a kétlaki életemre, hogy eltolódnak-e a Magyarországon és a 2. otthonomban töltött időtartamok, és melyik irányba.

Bejárva egy-egy ország legszebb részeit, gyakran váltogatva lakóhelyeket nem igazán támogatja ezt a tervemet, de már közeledek azon helyek felé, ahol valamivel hosszabban fogok élni (néhány hónapot), és több tudatos közösség is van azokon a területeken.

UTAZÁS, MINT ÖNISMERETI ÚT: egyedül utazva, eltérő nyelvű, jelentős mértékben különböző kultúrákban helytállva, néha izgalmas kalandokat választva, néha esős évszak, tájfun, áradás, földrengés, áramszünet, internet kimaradás, stb. által fűszerezve, folyamatosan meglovagolva a munka és az utazás egyensúlyát az önismereti utam jelentős katalizátora lett az utazás.

A kedvenc élményem eddig a vad elefántok és krokodilok élőhelyein motorozás – a „self-safari” kevésbé védett járművön, vezető és csoport nélkül, szinte ingyen.

Az utazás megnövelheti a transzformatív tapasztalatok számát. Például amikor egy lakásnyi / háznyi dolgot váltasz néhány hónapra egy táskányira, és megéled, hogy így is mindened megvan (ha elvégezted az ellenállásoddal a belső munkát).

Vagy ha az otthoni letisztult kényelmes lakhelyedet nomád lakhelyre váltod néhány hónapra, és egy idő után ráébredsz, hogy így sem vagy sem boldogabb, sem boldogtalanabb (ha elvégezted az ellenállásoddal a belső munkát).

Ezzel a fajta utazással jelentős mértékű bátorság és bizalom is választódik, ami pozitívan hat a tudatszintedre és a képességeidre.

Ha van szándékod a magasabb, tisztább állapotokra, az tovább gyorsíthat a tempón, a KARMA FELGYORSUL. Ahogy fejlődik a tudatod és erősödsz, nő a valószínűsége annak, hogy több és mélyebb elnyomott, szeretetlen részeddel nézz szembe. Ez közel sem ígér nehézségektől mentes utat, mert általában teremtődik egy-egy „problematikus helyzet”, közben pedig valamilyen mértékű ellenállás van jelen, tehát a helyzet megélése nehezedik.

Létezik néhány népszerű TÉVHIT AZ UTAZÁSSAL KAPCSOLATBAN. Rendszeresen kapok olyan üzeneteket, hogy mivel egzotikus országokban élek, milyen jó nekem…

Hogy vagyok? Nagyjából úgy, mint otthon, vagy bárhol. Imre elméjét (Imrét) mindenhova viszem. Az hozza létre a valóságomat, folyamatosan észlel.

Az elakadásaim gyökerei ugyanazok itt is, mind a feldolgozatlan gyermekkori sérüléseimet, mind a transzgenerációs és előző életekbeli hatásokat tekintve. A már megvalósított emelkedett minőségek is ugyanazok. Ahol járunk az utunkon, és amelyik szakaszában éppen az határozza meg az utazásaink minőségét / megélését, annak gyümölcseit és akadályait.

Minden országban magaddal találkozol, az erősségeiddel és a gyengeségeiddel. Például különböző országokban különböző körülmények között jelenik meg a félelem, az egyik országban a kóbor kutyák a körülmény, a másikban a nagy hullámok szörfözés közben, a harmadikban a fordított irányú közlekedés a helyi vezetési stílussal karöltve. Az egyik országban megjelenik a magány, a másikban kevésbé, stb. Ugyanez a helyzet a többi pozitív és negatív minőséggel kapcsolatban.

Elég sok olyan helyzet megtapasztalásához vezethet az önismereti utunk, amelyekben nem teljesül az akaratunk, vagy nem pontosan úgy teljesül, ahogy szeretnénk.

Ezek a nagy lehetőségeink elfogadni a dolgokat úgy, ahogy azok vannak, és bízni a végtelenben (nevezd bárhogy), amitől valódi Énünk nem különbözik.

NEM VÉLETLENEK ÁLDOZATAI VAGYUNK, hanem felelősök lélekként egy életnek nevezett élményben, ami 100%-ban a választásaink mentén történik, még ha nem is vagyunk a választásainknak teljes tudatában. Megnyugvásunkra mindez mögött a szeretet rendező Ereje áll.

Az önmagunkkal / másokkal való együttérzés, valamint az Önmagunkban (Életben) való bizalom előtti AKADÁLYOK tárulnak fel ezekben a helyzetekben. Ha jobban tetszik, azok a részeink, amelyeket nem fogadunk el, amelyeket nem szeretünk magunkban. Sok esetben azt sem tudjuk, hogy léteznek ezek a részeink – a tudattalan tartományba száműzzük őket. Aztán egyesek hamarosan feltárulnak, mások pedig csak évek vagy évtizedek múlva…

Ha elköteleződünk az úton, lényegében folyamatosan kérjük, hogy fedje fel számunkra azokat a részeinket, amelyeket megtagadunk, elnyomunk, másokra vetítünk, amelyek az őszinte és következetes ölelésünkre várnak, a teljes mértékben elfogadó / szeretetteljes figyelmünkre.

Azért van néhány dolog, ami más külföldön, mint otthon. Nevezhetjük őket körülményeknek, amelyek tudnak valamivel támogatóbbak vagy kevésbé támogatóak lenni, mint otthon. Például a helyi emberek a miénktől eltérő mentalitása, a különböző időjárás, a tenger / óceán, támogatóbb gazdasági helyzet, piaci körülmények, egy ashram, a szörfözés, stb.

Ezek mellett érintheti az életfeladatainkat is a külföldi élet. Egyesekhez szükséges lehet a hosszabb vagy rövidebb másik országban élés.

Hatalmas különbségek lehetnek az utazás megélésében, ha 1-2 hetet vagy hónapokat utazol, ha egyedül, ha párban, ha többen, ha alacsony költségvetéssel hostelekben, ha magas költségvetéssel prémium apartmanokban / hotelekben, ha a szándékod által felgyorsult karmával utazol, stb.

Külföldön ugyanolyan egyszerű menekülni magunk elől, például a munkába, emberi kapcsolatokba, szórakozásba, stb., mint otthon.

Önmunkával változik az életünk minősége, és fontosak a transzformatív élettapasztalatok, a hétköznapi cselekvő életünk döntései. Például az, hogy milyen szándékkal indulunk útnak. Ha menekülünk a „rosszból” vagy „rosszabból” annak a szándéknak a gyümölcsei is olyanok lesznek.

Ha boldogságot vagy boldogabbságot várunk egy másik országban való élettől az a klasszikus illúzió, ami továbbra is a „külsőnek” való kiszolgáltatottság választása.

A BOLDOGSÁGUNK FORRÁSA BELSŐ. Ott érdemes keresni, pontosabban tudatosítani az érzelmi-mentális akadályait és oldani. A boldogság pedig spontán, magától jelenik meg, mint valódi természetünk. További támogató döntésekkel a létezés finom öröme állandóvá válik.

Aztán az önismeret egy előrehaladott szakaszában feladódik a boldogság keresés, és a javítgatni akarás, átadva az életünket Annak, amiben történik minden, és ami által történik minden. Megtörténik az Azzá válás. (Ez rendkívül ritka. Az izomtesztelés eredmények szerint nincs ilyen ember Magyarországon, és egy eredmény szerint nem is volt.)

Korábban már használtam az „ÁLOMÉLET” kifejezést. Először is a legfontosabb, hogy az csak egy képzelgésen alapul. Az emberek a társadalmi programjaiknak (hiedelmeiknek) megfelelően dőlnek be az „álomélet” elképzelt boldogságának. Aki jelenleg csak néha igazán boldog az az „álomélet” feltételeinek megjelenésekor is csak néha lesz igazán boldog. Hasonló a helyzet, mint az utazásnál, az „áloméletben” is te leszel ott, a te elméd (azonosulva az elmével).

ÁLOMÉLET alatt szeretetteljes életet értek, a minden / bármilyen körülmények között fennmaradó szeretetteljesség stabilitását. Nem valószínű, hogy rövid út vezet ebbe az állapotba, de megéri, mindennél jobban. Az ehhez szükséges érzelmi-mentális akadályok oldásához a cikk végén találod a lehetőségeket.

Beszédesebb lesz az eddigi utam, ha megosztom veled A SZAKASZOK IDŐTARTAMAIt is:

– 4 évig tartottam fent napról napra a szándékomat, hogy megtaláljam a munkát, amelyiket szívből végzem

– 6 éve vagyok vállalkozó

– szűk 1 éve dolgozok utazva, az első utam Srí Lankára volt 3 hónapra, a jelenlegi (második) utam pedig rugalmasan 9 hónapra van tervezve, állomásai: Fülöp-szigetek, Thaiföld (itt járok), Bali és talán Lombok

– 15 éve gyakorlok többek között meditációt minden lény javára válás szándékával, kb. 6 éven keresztül egyfajta világi szerzetesi életet éltem, ami azt jelenti, hogy ideiglenesen a munkát is félretéve heti 7 napban olvasással és gyakorlással foglalkoztam, 5 éven keresztül szolgáltam egy nonduális tanító közösségét, az utóbbi 6 évben kb. 30 különböző segítőszakemberrel dolgoztam magamon, közülük 6 segítővel 1-3 éven keresztül, … Hála az Életnek!

Bármelyik szakaszban is legyél éppen, tudlak támogatni. Az nagyon jó, ha már megvan a szándékod a kitörésre, hogy azzal a munkával töltsd életed jelentős részét, amit igazán szeretsz, ami igazán önazonos és jelentőségteljes. Meg fogja hozni a gyümölcseit.

Fontos, hogy tarts ki, mert lehet hosszabb folyamat lesz, mint szeretnéd (de az is lehet, hogy rövidebb).

2 különböző lépés lehet megtalálni és beleállni. Utóbbi általában egy hosszabb folyamat.

2 IRÁNYBAN ÉRDEMES TÖREKEDNI:

1. A legfontosabb a mély önismeret.

2. A hard skillek, mint például élvonalbeli üzleti, marketing, stb. ismeretek, ÉS a kapcsolódó lépések megtétele a vállalkozásban.

Az önismereted egyenlő az életed minőségével, mind a könnyedebb, mind a megpróbáltatóbb életszakaszokban.

Mindegy, hogy hány éves vagy, mindegy, hogy milyen végzettséged van, mindegy, hogy hány éve dolgozol, az is, hogy konkrétan milyen pozícióban, MEGÉRI tenni a lépéseket a Szabadságba. Ne dőlj be a gondolataidnak! (Többek között ebben segít a meditáció gyakorlása.) Egyes részeid rendszeresen szabotálni próbálják majd az álomélet kialakítását.

MINDEN HÉTFŐ ESTE (az utazás miatt egy-két kivétellel) Önátadás meditációt vezetek az online térben, ingyenesen. Ha szeretnél a meditáció gyakorlásával erősödni, jobban hozzáférni az életenergiához, a részleteket a Facebook csoportomban találod:

https://www.facebook.com/groups/imonkova

HA KÉSZEN ÁLLSZ A GYÖKERES ÁTALAKULÁSRA, vagy szeretnél minél hamarabb készen állni rá, ingyenes, online, egyéni konzultáción kapcsolódok hozzád és mutatok rá a megoldásra: 

https://imonkova.hu/ingyenes-konzultacio-kerese

Ha tetszett a bejegyzésem, akkor segíts egy megosztással, hogy másokhoz is eljusson:

Facebook
Twitter
LinkedIn
Reddit
Email

Ha szeretnél további érdekes cikkeket olvasni, akkor csatlakozz a Facebook csoportomhoz, vagy iratkozz fel a hírlevelemre.

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Picture of Kövér Imre

Kövér Imre

Bánj úgy magaddal, ahogy szeretnéd, hogy mások bánjanak veled! 

Még több bejegyzés:

Részletek a misszióimról

Az utóbbi időszakban 2 új, igazán jelentőségteljes misszióm is megjelent, valamint kiegészültek a már meglévők. Minden projektemet nemzetközi piacokra szánom. Szeretnék minél több ember javára válni, és természetesen egyéb gyümölcsei is vannak a globális méretnek és működésnek. – Az egyik legfontosabb misszióm, hogy KIVEZESSEM AZ EMBEREKET A „MÓKUSKERÉKBŐL”, hogy elkezdjenek

ELOLVASOM

Kiút a „mókuskerékből” – Dolgozni kell?

Ebben az írásban feltárom az eddigi utamat a munka világában. Azzal a szándékkal, hogy inspiráljam és támogassam azokat, akik elindultak a „langyos” munkából, „langyos” életből kivezető úton. Úgy is fogalmazhatok, hogy a „langyos” tudatszintekből kivezető úton. Sokszor hallom az emberektől, hogy „Dolgozni KELL.”. A munkával való viszonyukat tekintve nagyon sokan

ELOLVASOM

Kiút a „mókuskerékből” misszióm bemutatása

Ott élek, ahol éppen utazok. Ott utazok, ahol éppen szeretnék, jelenleg Ázsiában. Addig vagyok egy-egy településen és szálláson, ameddig szeretnék, ha erdőt kívánok, akkor erdőben vagyok, ha hegyeket, akkor hegyekben, ha tengerpartot, ha szörfözést, ha party-kat… Ha pedig valahol azt fogom érezni, akkor letelepedek a 2. otthonomba. Szabadon élek, a

ELOLVASOM

A problémák illúziója

Minden problémád egyedinek tűnik. Az egyik valamivel kapcsolatos, a másik valami mással… Ez csak a látszat. Mind ellenállás az Életnek. Tehát az egyetlen problémád az ellenállásod. Minden problémád a belső világodban jön létre. Tehát a gondolataid, a hitrendszereid, az érzéseid és az érzeteid által jönnek létre. – Ha ott jönnek

ELOLVASOM
Kategóriák

Hasonló cikkeim:

Kövér Imre

Részletek a misszióimról

Az utóbbi időszakban 2 új, igazán jelentőségteljes misszióm is megjelent, valamint kiegészültek a már meglévők. Minden projektemet nemzetközi piacokra szánom. Szeretnék minél több ember javára válni, és természetesen egyéb gyümölcsei is vannak a globális méretnek és működésnek. – Az egyik legfontosabb misszióm, hogy KIVEZESSEM AZ EMBEREKET A „MÓKUSKERÉKBŐL”, hogy elkezdjenek egy olyan életet élni, amiben szabadon, szívből végzik a munkájukat, akár egy egzotikus országból, vagy utazgatva. Soha sem késő elkezdeni

Tovább olvasom »
Kövér Imre

Kiút a „mókuskerékből” – Az ismeretlen választása

Az előző cikk azzal ért véget, hogy összesen 4 misszióba kezdtem, miközben csak egyet szerettem volna. (Azóta megjelent az 5. is.) Egy részem már korábban elkezdett azon munkálkodni, hogy ONLINE VÁLLALKOZÓ, majd digitális nomád legyek. A harmadik nagyon fontos lépés az utamon az volt, hogy nem vártam meg azt, hogy vagyonos ember legyek, tehát a vagyon látszat biztonságát, hanem úgy indultam el Srí Lankára, hogy jöjjön, aminek jönnie kell (amit

Tovább olvasom »
Kövér Imre

Kiút a „mókuskerékből” – Dolgozni kell?

Ebben az írásban feltárom az eddigi utamat a munka világában. Azzal a szándékkal, hogy inspiráljam és támogassam azokat, akik elindultak a „langyos” munkából, „langyos” életből kivezető úton. Úgy is fogalmazhatok, hogy a „langyos” tudatszintekből kivezető úton. Sokszor hallom az emberektől, hogy „Dolgozni KELL.”. A munkával való viszonyukat tekintve nagyon sokan indulnak innen. Én is köztük voltam. Erre neveltek, erre szocializálódtam. Legtöbben ennél a viszonynál is maradnak egész életükben. Nem látják

Tovább olvasom »
Kövér Imre

Kiút a „mókuskerékből” misszióm bemutatása

Ott élek, ahol éppen utazok. Ott utazok, ahol éppen szeretnék, jelenleg Ázsiában. Addig vagyok egy-egy településen és szálláson, ameddig szeretnék, ha erdőt kívánok, akkor erdőben vagyok, ha hegyeket, akkor hegyekben, ha tengerpartot, ha szörfözést, ha party-kat… Ha pedig valahol azt fogom érezni, akkor letelepedek a 2. otthonomba. Szabadon élek, a szívem szerint tevékenykedek, köszönhetően a mély önismeretnek. A munkám jelentőségteljes missziókban helytállni és fejlődni. Ez az életmód nem Imre érdeme,

Tovább olvasom »
Kövér Imre

A problémák illúziója

Minden problémád egyedinek tűnik. Az egyik valamivel kapcsolatos, a másik valami mással… Ez csak a látszat. Mind ellenállás az Életnek. Tehát az egyetlen problémád az ellenállásod. Minden problémád a belső világodban jön létre. Tehát a gondolataid, a hitrendszereid, az érzéseid és az érzeteid által jönnek létre. – Ha ott jönnek létre, vajon hol tudod megoldani őket? Tovább megyek. Az egész (külsőnek tűnő) világod / valóságod a belső világod.  Akkor most

Tovább olvasom »
Kövér Imre

7 +1 ok, hogy miért meditálj

Mi a meditáció? Szokták a különböző technikájú figyelem- vagy energiagyakorlatokat meditációnak nevezni, ilyen például a vipassana. Egyaránt fontos a gyakorlás szándéka és a technikája is. Egy közismert szándék: úgy tapasztalni a dolgokat, ahogy valójában vannak. Ezzel a szándékkal akár a mosogatás is lehet meditáció. Azt is mondhatjuk, hogy a meditáció gyakorlása a jelen pillanat éberségének módszeres kifejlesztése. Vagy akár azt is, hogy a meditáció a szeretet és öröm útjában álló érzelmi-mentális akadályok módszeres

Tovább olvasom »