Ebben a cikksorozatban egyesével tekintünk be a MAP (térkép az Élethez) program moduljaiba:
1. Tudatfejlődés és életminőség
2. Tapasztalás és szenvedés
3. Hitrendszerek
4. Gondolatok
5. Érzések
6. Kivetítés
7. Önátadás
8. Élet
Egyértelműnek tűnhet, hogy ki tapasztal: „Hát én!”
Mit értünk „én” alatt? Sokan a testüket értik, vagy a testüket és az elméjüket. Vizsgáljuk meg, hogy igaz-e ez az elképzelés!
Ki vagy mi tapasztal?
A test nem képes megtapasztalni önmagát, nincs a létezésének tudatában. A test csak van, és valójában érzéketlen. A kar nem tudja megtapasztalni kar voltát, és a láb sem tudja megtapasztalni láb voltát. Még azt sem tudja megtapasztalni, hogy van, azt pedig hogy hol van, mekkora, vagy mit csinál, még kevésbé. Honnan tudjuk, hogy mi történik a testünkkel?
Kizárólag az érzetek miatt tudjuk, a test érzékszervein keresztül. Magát a testet nem tapasztaljuk meg, hanem csak a test érzeteit. Az érzetek miatt tudjuk, hogy mi zajlik a testben, és hogy hol helyezkedik el. Elég különös módon az érzetek sem képesek önmagukat megtapasztalni. Például a fülben lévő rezgések, amelyek eljutnak a hallóideghez és a dobhártyát ingerlik, nem képesek önmaguk hang voltát megtapasztalni. Valami nagyobbnak kell megtapasztalnia őket, ez pedig az elme. Az agyon keresztül tapasztalja meg a testet az elme.
Ha az agyunkban egy bemetszéssel kiiktatnánk az elmeműködés egy részét, vagy legalábbis annak testi szinten zajló működését, akkor nem érzékelnénk a test ellenkező oldalát. Ez agyvérzés után nagyon gyakori, amikor a páciens teste egy részének még a létezését sem képes az elméjében megtapasztalni. A test tehát nem tapasztalható meg az érzet nélkül, és az érzet csak az elmében tapasztalható.
Bármilyen meglepő, az elme sem tudja önmagát megtapasztalni. Egy gondolat csak egy energiaforma, és nem tudja önmaga gondolat voltát megtapasztalni. Egy érzés sem tudja önmaga érzés voltát megtapasztalni, ahogy egy emlék sem tudja önmaga emlék voltát megtapasztalni. Mindezeket az elménél valami nagyobb dolognak kell érzékelnie, amit most nem nevezek meg, de annyit elárulok, hogy személytelen.
Hogy mi ennek a jelentősége és hogyan kapcsolódik a szenvedéshez?
A „szenvedés” kifejezés radikálisnak tűnhet. A Buddha is így nevezte azt, ami az emberi lét velejárója, amikor az elmével és a testtel azonosulunk. Az „én XY vagyok” valamilyen mértékű szenvedéssel jár.
A tudatfejlődésünk során a fájdalom elkerülhetetlen. Azért létezik, hogy segítse a folyamatot, hogy új irányba kényszerítsen. Viszont a fájdalomnak nem muszáj szenvedésnek lennie, utóbbi csupán az ellenállás következménye.
Egyes tudattalan tartalmak tudatosítása: a nehéz érzésekkel és a korlátozó hiedelmekkel való szembesülés szükségszerű. Ezeket a MAP-en tanult elengedő (nem ellenálló) hozzáállásunkkal már kevésbé éljük meg szenvedésnek. Sőt képessé válunk lehetőségként tekinteni rájuk, elfogadással, szeretettel és hálával.
A következő írás a hitrendszereinkről fog szólni, amelyek bekorlátoznak minket, mint a szeretet és az öröm útjában álló akadályok.
További tudatfejlődéssel és meditációval kapcsolatos érdekességekről a Facebook csoportomban olvashatsz.
